Képzett zenészek, képzett zenéjét hallgathatjuk meg a Művészetek Palotájában 2008. március 10-én, vasárnap a Collective & Alien Chatter név alatt. Egy kis kedvcsináló sosem árt, ezért került ide ez a rövid bemutatás.

Huszár Endre dobos, zeneszerző és zenekarának tagjai nem titkolják, hogy régóta nagy hatással van rájuk a fúziós zenében valaha a legfőbb irányt mutató csapat, a Weather Report zenei invenciógazdagsága – névválasztásuk is erre utal. A számtalan ágra bomlott jazznek a rockosabb alaplüktetésű, elektronikus hangzásokkal, kidolgozott kompozíciós megoldásokkal operáló, máig virágzó irányzatának itthon évek óta jelentős képviselője a 9:30 Collective. Időközönként kevesebbet hallani róla, de a gépezet olyankor is működik, és nagyszabású produkciókon dolgozik. Ilyen a Rodney Lee és Satnam Ramgotra által alkotott, és ez alkalommal Norbert Marius basszusgitárossal kiegészülő Alien Chatter („Földönkívüliek csevegése”) formációval közös fellépése, melynek egyes felvonásai a csapatok saját anyagát, valamint külön erre az alkalomra készített közös szerzeményeket is a hallgatóság elé tárják.

Az Alien Chatter különleges hangulatokat megjelenítő elektronikus hangzásokba burkolt egzotikus ritmusokkal varázsolja el a modernitás és a tradíció, a Nyugat és a Kelet világa iránt egyaránt nyitott hallgatóságot. Útja rokon a John McLaughlin Shaktija és Mahavishnu Orchestrája vagy Talvin Singh által bejárt úttal. A 9:30 Collective-hez hasonlóan ők is érzékenyen reagálnak a 21. században a művészetekben egyre több helyütt felfedezhető értékvesztés jelenségére, válaszuk pedig nem más, mint hogy minden igyekezetükkel értéket teremtsenek. Megalkuvás nélkül.

Huszár Endre – dob, Rodney Lee – billentyűs hangszerek, Satnam Ramgotra – tabla, ütőhangszerek, Norbert Marius – basszusgitár, Desney Bailey, Kozma Orsi – ének, Zsemlye Sándor – altszaxofon, Nagy János – billentyűs hangszerek, Mohai Tamás – gitár

Jegyárak: 700.- 1400.- 2200.- Ft

Ezentúl a Planet Z blogja nem csak ajánlóként fog üzemelni. Ezúttal például egy hír után kirobbant vitáról jegyzünk le pár gondolatot. A hír elsőre ártatlannak tűnt, de olvassa el mindenki:

Headbangers ball és a nosztalgia

Arról van itt szó, hogy lesz egy műsor a magyar MTV-n, amelyet Tóth Gergő, a Planet Z főszerkesztője fog "műsorvezetni". Ezt egy hozzászóló úgy értelmezte, hogy a BPRNR minden médiafelületet le szeretne fedni, amit csak tud, nyomtatott, webes, és elektronikus médiát, egyaránt.

Csak hogy ne legyünk álszentek, a BPRNR tényleg szeretne mindenütt megjelenni, de ez még nem bűn. Főképpen úgy nem, hogy a szerkesztők feltett szándéka, hogy a BPRNR-en kívül is bemutassák a magyar zenei életet. Az eddigi megjelenések (Planet Z, planetz.hu) is ezt igazolják. Minden esetben azok a zenekarok kapnak publicitást, akikkel történik valami lényeges esemény (lemezmegjelenés, nagyobb szabású koncert, stb.). Ez így volt eddig is, és így lesz később is.

Ezen keretek között nem tudunk nyilatkozni arról, hogy a Headbangers Ball hogyan fog működni, de a szerkesztők szándéka szintén az előbbi teljesítése.

Ez nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy minden belefér. Az is álszentség lenne, ha tagadnánk, a Planet Z szerkesztési elvei nem 100%-osan objektívek, magyarán egy bizonyos ízlést tükröznek. Feltételezhetően így lesz ez a Headbangers Ball esetében is. A határok bizonyosan tágíthatók, kiderül, hogy mennyire.

Mivel magunkról tudjuk, hogy nyitottak vagyunk az olvasói véleményre, akár negatív, akár pozitív, (de persze nem arról szól, hogy "rosszat írtatok a kedvenc zenekaromról, vonjátok vissza"), így feltételezzük, hogy a Headbangers Ball esetében is meghallgatják a jogos kritikákat. Mindenesetre, azt már most mondjuk: előzetesen elfogultsággal vádolni egy műsort, az minden, csak nem jogos. Vitapartnerünket idézve: Tessék gondolkozni!

Meglehet, hogy valaki már találkozott vele, de újra elmondjuk, hogy teljesen exkluzív, csakitt, csakmost remixek hallhatóak a Planet Z-n. A lemez jó, a remixek érdekesek. Klikk alább.

Dave Gahan – Kingdom remixek a Planet Z-n (vol 1.)

Dave Gahan – Kingdom remixek a Planet Z-n (vol 2.)

Hármas gyilkosság (The Red Chord, Job For A Cowboy, The Black Dahlia Murder a Kultiplexben)

Amolyan tudathasadásos bulira sikeredett a december elsejei tömegnyomorgós, fülzsizsgetős este a Kultiplexben, ugyanis ha csak a közönséget nézte az ember, akkor a belőtt hajak, divatcuccok alapján akár azt is képzelhette, hogy hardcore, vagy emo estén van, ha meg bement a koncertterembe, máris brutál death metalt kapott az arcába.

Kelet-európai poszt new-wave (Sunshine a Kultiban)

A Synchronring formáció nyitotta az estét, amit annak ellenére, hogy már este hétkor a Kultiban ültem sikerült lekésnem nagy bánatomra. Meglehetősen korán kezdődtek a koncertek, az elején még ennek volt betudható, hogy elég kevés ember lézengett a helyen, egyesek szerint a Synchronring alatt öt-hat ember ácsorgott a koncertteremben, amit Csordás Robi, az énekes később bár meg nem cáfolt, de a fejrázásából arra következtettem, ennél azért talán többen is voltak.

Humán metál (Mangod interjú)

Egy hűvös őszi estén a Mangod egy házibuliszerű koncerten játszott Gyöngyösön. A mikrofonok recsegtek, a gitárok furcsán szóltak, de a zenekar jól érezte magát. Főképpen (amint az alábbi beszélgetés tanulsága is ez), mert nem görcsöltek semmin. A koncert előtti beszélgetés pedig ezt a hozzáállást egészíti ki rengeteg információval és érdekességgel, múltról, lemezről, hangszerelésről, énektanárokról.

Több kritika egyben. Ezt jelenti az új bejegyzés. Nem meglepő módon nem kevés metálról lesz szó. De aki minket olvas, tudja, hogy mire számítson.

Primordial - To The Nameless Dead

Furcsa, bensőséges a viszonyom az ír Primordial zenekarral, mert az előző lemez, a The Gathering Wilderness nagyon eltalált. 2005-ben, amikor az megjelent, már eléggé ráuntam erre a pagan-, folk-metál vonalra, mert egyre unalmasabb, egysíkúbb lemezek jöttek ki. Még a régi nagy kedvenc Moonsorrow is csak alulmúlni tudta önmagát. Ezt tetézte, hogy mindenki ódákat zengett a gyenge, unalmas csapatokról, akik tucatszám ontották az ilyen jellegű anyagokat. ELÉG! - kiáltottam, és félretettem mindent, ami a fent említett műfajba akar tartozni. Valahogy az egész arra emlékeztetett, hogy a Mighty Black Metal is ide jutott, most minden viccen kívül. A mennyiség lenyomta a minőséget.

 Az atya-gatya köh-köh rock'n roll (Nomeansno, Invasives, West Balkán)

Tulajdonképpen nem akartam mindenáron menni, na, nem mintha ott lettem volna 1990-ben, csak annyira már nem könnyezek be a punk mentalitástól, a zenékről nem is beszélve. Aztán jött a solymári kemény mag és nekiláttak megfűzni, hogyaszondja: „nehogy már ezt kihagyjad, valószínűleg soha nem fogod látni őket többet és különben is…” Na, ja, az valószínű, hogy ez volt itthon az utolsó fellépésük, így végül beadtam a derekam.

Gypsy Sound Clash (Gogol Bordello, A38)

Tízből húsz pontot kap a Gogol Bordello koncert. A gipsy punkként aposztrofált műfaj bajnokai immáron harmadízben látogattak kicsiny hazánkba, főként hogy ezévben megjelent Super Taranta albumukat bemutassák. A Gogol Bordello nem igényel lelki felkészülést. Tök mindegy milyen hangulatban érkezel, pillanatokon belül jókedvre derülsz, ahogy felcsendülnek az első taktusok.

Dave Gahan – Kingdom remixek a Planet Z-n (vol 1.)

Nemrégen jelent meg a Depeche Mode énekesének második szólóalbuma, a Hourglass. Erről írtunk is egy lemezkritikát, amiben kritikusunk nem rejti véka alá lelkesedését az anyaggal kapcsolatban. Most pedig az EMI jóvoltából meghallgathatunk négy remixet is, amik a bemelegítő kislemezes Kingdom-ra készültek.

Aktuális főtémánk rengeteg vitát generál internetszerte. Fogunk még mi is beszélni róla, addig viszont közöljük a puszta tényeket.

Öt napos Sziget Fesztivál

Immár hivatalosan bejelentett hír, hogy a Sziget Fesztivál jövőre 5 napos lesz, amire plusz egy napot rá lehet számolni, a nulladikat, amikor is egy fellépő lesz a Nagyszínpadon. Az egész hangrendeletes hercehurcának tehát van jó oldala, és rossz is. Nyomban mondjuk őket.

Itt a novemberi nyomtatott Planet Z

Október elején jött a negyedik, most így november végén pedig itt az ötödik nyomtatott Planet Z Magazin. Így ünnepek előtt ajánlunk nektek minden jót, de legfőképpen olvasnivalót. Többek között kielemezzük a Subscribe, a Radiohead, a Chief Rebel Angel, és még sok más zenekar új lemezét, interjút olvashattok az Isten Háta Mögöttel, a Soilwork-kel és a NoFX-el (utóbbi nagy szó, mert szinte sosem adnak interjút), de a szokásos rovatainkat is mind megtaláljátok a lapban. Rendelni a regisztrációval lehet, de…

The Black Dahlia Murder - Nocturnal

Nem tudom megmagyarázni, hogy miért olyan szimpatikusak nekem ezek a nagyjából korombeli Black Dahlia srácok. Ha nem a levesen túl, hanem mondjuk Budapesten látták volna meg a napvilágot ők, akkor egyrészt a kutya sem ismerné a zenekart, másrészt viszont borítékolható, hogy kábé úgy italoznék velük heti rendszerességgel, kedélyes vállveregetések és ölelkezések közepette, mint ahogy az Jakabbal, Fellegivel, Szűcs Szabikával, vagy a többi Bprnr-közeli bringantival többé-kevésbé rendszeres.

Dave Gahan - Hourglass

Elsőre úgy tűnt, a lehetetlenre vállalkozik Gahan. Kilépni Martin Gore és az ex-Depeche Mode tag Alan Wilder árnyékából hogyan is sikerülhetne annak az embernek, akiről mindig is azt gondoltuk nagyon jól énekel, még jobb frontember vagy mondjuk ki nyíltan, szex-szimbólum, de ennél többet nemigen tesz le az asztalra. Úgy tűnik ez évek során Gahan is ráérzett erre vagy megsúgták neki és úgy döntött már csakazértis bebizonyítja, ennél ő bizony többet ér. 2003 nyarán előállt debütáló szólóalbumával, a 'Paper Monsters'-szel, majd a 'Playing The Angel', utolsó DM lemez három dalában is megcsillogtatta dalszövegírói képességeit, de az igazi nagyágyú a 'Hourglass' lett.

Ulver - Shadows Of The Sun

Vannak előadók, akiknek lépései abszolút érthetetlenek nekünk, egyszerű hallgatóknak, és ezáltal egyfajta távoli derengéssé válhatnak, ami egyben a halhatatlanság egyik legfontosabb lépcsőfoka. Norvégia megannyi bizarr, beteg és úttörő csapata közül egyértelműen kitűnik az Ulver, amely 1993-as megalakulása óta töretlenül szeret meghökkenteni engem és téged, de inkább bárkit, aki veszi a bátorságot, hogy nyitottan szemlélje munkásságukat. Kezdve a korai black/folk metállal és az abból teljesen egyedi módon kiépült ambientes hangzásvilággal, amely kezdetben ötvözte a gitárt és az atmoszférikus zenéket, de mára teljesen átváltozott egy kísérleti laborrá.

Régóta tudjuk, hogy a klasszikus metal éppúgy kedvence a fiataloknak, mint az emo, csak ezt nem szokás kimondani. A Sonata Arctica koncerten járva tudósítónk ezt nem is tudta eltitkolni.

Rénszarvasmetál (Sonata Arctica, Epica, Pecsa 2007.11.20)

Kicsit csípős időben bandukoltam a PeCsa felé és azon filóztam, hogy mire is számíthatok a koncerten. Valahányszor nálunk járt a Sonata, mindig gondoltam rá, hogy megnézzem őket, de annyira azért nem motivált a dolog, hogy mindenáron. Most minden összejött, és én nemsokára megérkezem a csarnok kellemes, megszokott bejáratához.

Más fontos közlendő is van:

Még majdnem egy hétig, november 25-éig, vasárnapig tart az a játékunk, ahol a Black Crusade turné (Machine Head, Trivium, Dragonforce, Arch Enemy, Shadows Fall) december 5-ei bécsi állomására lehet nyerni kétszer két komplett utazást, amely magában foglalja a koncertbelépőket, oda-vissza vonatjegyet bécsi tömegközlekedési bérlettel együtt, valamint szállást egy a helyszínhez közeli szállodában. A CLS jóvoltából a nyertesek a Machine Head és a Trivium legutóbbi CD-it is megkapják. A részvételhez mindössze egy egyszerű kérdésre kell válaszolni. Klikkeljetek!

Megihletett bennünket a sok vita, amit mi magunk is lefolytatunk az interneten, így közelebbről megvizsgáljuk az ízlés kérdését. Figyelem, a vitákra megoldást itt nem találni, viszont lehet róla jókat vitázni!

Mi az ízlés?

Rengeteget vitázunk, nap mint nap, internetes fórumokon, kocsmában egy sör mellett, hogy melyik zenekar mennyire jó, melyik film mennyire értékes, mennyire nem. A „kinek ez, kinek az” lezárás a jobbik esetek közé tartozik, de az ízlés fogalmával, jelentésével, mozgatórugóival nem vagyunk tisztában, de nem csak mi, hanem azok sem, akiknek elvileg ez a munkájuk. A témával kapcsolatban legalábbis nem találni közérthető és egymással egyező tanulmányt, csak szak-, vagy annak látszó szavakkal túlterhelt szövegeket. Mi most megpróbálkozunk az előbbivel, de tanulmánynak csak viccből hívjuk.

Slayer – Christ Illusion (újrakiadás)

Nem, ez nem az a tipikusan húzzunk le két bőrt egy lemezről dolog, de persze fel lehet így is fogni. Az történt, hogy Rick Rubin fogta az American Recordings nevű kiadójának a terjesztését, és a Warnertől átpártolt a Sony&BMG-hez. (Pár éve ugyanezt csinálta, csak fordítva.) Na most ez egy jó apropó arra, hogy a Slayer Christ Illusion-jét újra piacra dobják természetesen bonuszolva.

Heti MySpace sztárunk

Az Amber Smith utolsó lemeze, a kiváló rePrint után elkészítette legújabb albumát. A zenekar egy litván kiadóhoz szerződött, ebből látszik, hogy a független gitár zene nem csak nyugaton működhet. A srácok MySpace oldalára felkerült az új lemez első maxija, amiből annyit szűrhetünk le, hogy a hangzás még nyersebb lett, a megközelítés pedig nyitottabb. Talán nekünk is jobb lesz most már megbarátkozni az elektronikával az Amber Smith zenéjében.

Az utóbbi pár napban egy halom recenzió összegyűlt nálunk, így most összegyűjtve ajánljuk mindenki figyelmébe, hogy kedvére vitázzon vagy fikázzon. Utóbbit persze állítólag senki nem szereti, de a legtöbben mégis csinálják.

Avenged Sevenfold – Avenged Sevenfold

Az enyhén szólva magabiztos nyilatkozatokról ismert Avenged Sevenfold tagjai megfeledkeztek arról, hogy manapság nem a nagyotmondó zenekarok lesznek nagy hatásúak. Ettől akár még csinálhatnának jó lemezt, és nem kellene a rajongóknak olyan mondatokkal kínlódnia, hogy „tulajdonképpen ez is jó, de hozzájuk képest mégsem” és hasonlók, de az amerikai médiakedvencek nem voltak képesek megfelelni a saját maguk által támasztott elvárásoknak. Persze mi azért nagyobbat szívunk.

Within Temptation – The Heart of Everything

A sors úgy hozta, hogy két, stílusában piacbarát zenekar lemezét felváltva kellett hallgatnom. Az egyik a Within Temptation, a másik az Avenged Sevenfold. Ez amiatt kiváltképp nagy feladat, mert mindkét album szinte sír a figyelemért, könyörög, hogy odalegyek értük. De mivel én a sok zenétől túltöltött, őszinteségre szomjazó zenebarát vagyok, nem értékelem ezt a küszködést, sőt, kimondottan ellenszenves. Arra kényszerít, hogy két lábbal álljak a földön, ami ugyan a zenepiacon maga a valóság, számomra kihívás.

Serj Tankian – Elect the Dead

A System of a Down anno hatalmas hatást tett rám, sok emberrel vállvetve hangoztatom a mai napig, hogy a bemutatkozó albumuk és a Toxicity az ezredforduló metal lemezei között van, viszont már akkoriban sem tudtam lelkesedni a megmondóember szerepükért. Igazi antikapitalistáknak hiszik magukat, akik a piacgazdaság jótékony hatásai nélkül a hírnév közelébe sem juthattak volna (a la RATM), azt meg már végképp nem értem, hogy ha ennyire nincsenek megelégedve lakhelyükkel, akkor miért nem húznak vissza Örményországba kecskét legeltetni.

The Hives - The Black and White Album

Három XXL-es méretű igazsággal indítanám a recenziót. Nyilván sokan tisztában vagytok vele, de nem árt átismételni. Egy: a rock'n'roll elsősorban a terpeszállásról szól. Kettő: a rock'n'roll elsősorban a terpeszállás közben való léggitározásról szól. Három: a rock'n'roll elsősorban a terpeszállás közben való léggitározás közben való hangosan üvöltözésről és ugrálásról szól. Nos, ha eme szentháromság fényében vizsgáljuk a Hives új lemezét, akkor kijelenthetjük, hogy a svédek ismét megfeleltek az elvárásoknak.

Foo Fighters – Echoes, Silence, Patience and Grace

Fussuk le a kötelező köröket: Dave Grohl a Nirvana dobosaként olyan dolgok részese volt, ami minden tisztességes, tinédzseréveit az előző évezred végén élő emberre alapvető hatással bírt. Ráadásul azóta is szinte az egyetlen tényleg nagyhatású együttesről van szó, ami még Magyarországra is nagyjából időben jutott el, igaz, itthon azóta is újdonságként kezelik.

"Én nem vágyom külföldre, bár nyaralni jó..." - Óriás interjú

Október 23-án a Kultiban, Chief Rebel Angel koncert előtt ültünk le beszélgetni az Óriás zenekar három tagjával: Egyedi Péterrel, Örményi Ákossal és Nagy Dáviddal. Az apropót természetesen a lemezbemutató koncertjük és az internetre felkerült öt számos anyag adta.

Azt előre nem lehet megjósolni, hogy a Subscribe ugyanolyan legendás lesz-e 20 év múlva, mint most a Firebird énekese, az viszont biztos, hogy mindkettőről olvasható mélyreható elemzés alább.

Legendárium (Alabama Thunderpussy, Firebird, Kultiplex)

Remélhetőleg hamar olvasható lesz ez az írás, és nem én leszek a harminchatodik, aki azzal vezeti be a koncertbeszámolóját, hogy mennyire nem gondoltam volna '93 környékén, amikor videóra vettem a Headbangers Ball-okat, és a Triple Thrash Treat sorozatban sűrűn előforduló Carcass klipeket, hogy majd tizenöt évvel később Bill Steer gitárost egy stoner-trió élén fogom látni itt, Magyarországon. Azt meg végképp nem, hogy szájharmonikázni is fog.

Subscribe – Stuck Progress To Moon

A Subscribe annak ellenére számít a hazai rock/metal underground színtér egyik vezető zenekarának, hogy több éve nem adtak ki semmit. Mondjuk ezalatt agyonkoncertezték magukat, (ami erősen meglátszik a nagy népszerűségükön), és a most már végre megjelenő Stuck Progress To Moon hírverésénél is jól jöhet egy olyan mondat a reklámokban, hogy: „Három év után az első Subscribe nagylemez!” Ha ettől nem is adnak el több példányt, legalább menőn hangzik, mint a nagyoknál.

Heavier Than Heaven - Kurt Cobain életrajzi film

A Charles Cross Heavier Than Heaven című könyvéből készülő Kurt Cobain életrajzi film lesz az első olyan Nirvanáról szóló celluloid tekercs, amiben eredeti Nirvana dalok szerepelnek majd.

Valahogy elhalmozott bennünket a metal. Nem mondom, hogy haragszunk érte, de ennyi, együtt azért mégiscsak túlzás. Nem állunk ellen, és erre kérünk másokat is. Íme:

Elitmetálos az oroszlánbarlangban – Ossian a Pecsában

Ritkaságszámbamenő koncertbeszámoló a hazai színtér felénk eső részén. Könnyűzenei kultúránk része a konzervatívizmus. El lehet dönteni, hogy mennyire jogos gondolat erről írni. Kritikusunk legalább tud vele viccelődni.

Hogy lehet betiltani a playback-et?

Ha ennél bulvárosabb címet akarnánk, akkor az lehetne, hogy „ Moszkvában betiltották a playback-et”. Ami igaz is, meg nem is. Ugyanis a moszkvai polgármester megtiltotta, hogy a város rendezvényeire playback, vagy fél-playback előadások kerüljenek. Messzemenő következtetéseket talán nem illene ebből levonni, de merengjünk el azért kissé.

Down - III: Over The Under

Ezt most nem lehet nyálas nosztalgia nélkül. Annak idején megjelenésekor vettem meg az első Down lemezt, kábé tizenöt évesen, azóta vagyok habzó szájú rajongó. Emlékszem, '95 telén angolórákra járkáltam walkmannel a fülemben, ahol csak az az album bírt szólni, odafelé az egyik, visszafelé a másik oldal, és az is kristálytisztán megvan, hogy hazafelé mindig direkt lassan ballagtam a sűrűsödő homályban, hogy a Bury Me In Smoke reprise-jének végső lecsengésére időzítsem a lakáskulcs előbányászását és az ajtónyitást.

The Dillinger Escape Plan - Ire Works

Nos, jó hírrel érkeztem: a szokásos lemezkritikusi mentálmaszturbáció helyett ezúttal inkább első kézből osztom meg önökkel az album születésének körülményeit, miért is ne, ha már ott rohadtam abban hamburgerszagú los angelesi stúdióban hetekig. Az első két számot könnyedén, gyorsan és unottan rántották föl a zenészek, de persze ez nem is csoda, hiszen az első lemezről maradt le mind a kettő, játszották már eleget próbákon a srácok.

Tokkal, vonóval (Apocalyptica a Pecsában)

Metálkoncertre öltöztek ki a hálóruhás lányok, felhúzták legféltettebb kapucnis pulcsijukat a fiúk, de megáll az ész: ütött kopott tokban csellók sorakoznak a Pecsa színpada mögött. Aki nem a Holdra született, annak nem új: metal zenét lehet csellóval játszani. De nem is az újdonság varázsa miatt gyűlt össze bő félház a teremben.

PANKKK – Retour - 50 koncertből álló regionális csereprogram hazai zenekaroknak

A Coke Music bemutatja a PANKKK (Program a Nemzeti Könnyűzenei Kultúráért) keretében a PANKKK – Retour regionális csereprogramot hazai zenekarok részére. A program elsődleges célja, hogy a különböző magyarországi régiókból érkező együttesek kilépjenek az országos zenei színtérre, és színvonalas zenéjüket a lokális rajongótáborukon kívül mások is megismerhessék.